1. fejezet - Rejtélyes baleset

Íme! Ez lenne az első fejezet. Remélem elnyeri a tetszését valakinek :) Kérlek ha elolvastad kommentálj, kritikát is szívesen olvasok, persze megfelelő hangnemben történt írással. :)Felhívnám a figyelmeteket, hogy ez a legeslegelső írásom. Jó olvasást!

Mikor reggel felébredtem valami furcsa érzésem támadt... Hát persze! Nem húztam le a sötétítőt, így a nap meleg, sugarai simogatták arcomat és vidáman ébresztettek fel mély álmomból. Hogy miért volt furcsa? Mert a mostani lakhelyemen Forksban sohasem sütött a nap. Az álmom is furcsa volt: azt éreztem, hogy hideg karok erős szorításában vagyok, aztán már csak annyit, hogy elkezdett a testem tüzelni, végül felébredtem. Hátborzongató volt.

Sajnos holnapután már iskola van. Nem hiányzik az iskola, jól éreztem magam ezen a nyáron. Nagy részt anyával voltam Pohenixben, ott mindig szépen sütött a nap. Bár többször is hazajöttem a barátaimhoz, Jessicahoz és a többiekhez, de legfőképp Jacobhoz... Nagyon megkedveltem őt, persze csak úgy mint az ember szokta a legjobb barátját. Ráadásul elmondta élete legnagyobb titkát is, így teljesen biztosra vehetem, hogy bízhatunk egymásban. A titka pedig -mielőtt elfelejteném megemlíteni- az, hogy ő egy vérfarkas, jobban mondva alakváltó farkas. Ami azzal jár, hogy ha ideges lesz, átváltozik egy nagy bronz színű farkassá, és a teste hőmérséklete (ember alakban is) alighanem 42C° körül van. Durva mi? :)

Elment az idő miközben gondolkodtam így sietősebbre fogtam. Elvégeztem a fürdőszobai teendőket, gyorsan bekaptam egy tálka müzlit. Felvettem a kabátomat, ami igen hideg volt, bepattantam a furgonomba és nagy zörejek közepette (öreg volt a kocsim) elindultam. Azt határoztam el, hogy előbb Jake-hez megyek, elhajtottam La Pushig. Hirtelen egy világos árny suhant el mellettem, ijedtségemben félre kaptam a kormányt és belehajtottam egy árokba. Alig kaptam levegőt, gyorsan előhalásztam a mobilomat és kikerestem Jacobot, kettőt csöngött és már föl is vette. Az ájulás szélén alig bírtam beszélni, csak-csak sikerült kinyögnöm néhány szót.

- JACOB! SEGÍTS, SEGÍTS! JACOB! - "kiáltottam" amennyire kitelt tőle de inkább csak próbálkozás volt, körülbelül érthetetlen motyogás lett belőle, remélem azért egy farkas fül meghallja.

- Bella... - kezdte volna Jake ijedten, de én elájultam a sötétség magába húzott.

Ő győzött. Ráncigált egyre beljebb és beljebb a sötétség mély bugyraiba...

Mikor felébredtem, hirtelen a melegségre lettem figyelmes. Lassan felnyitottam a nehézkes szemhéjaimat, és megláttam Jacobot, a szobájában voltam és ő mellettem térdel a földön, fogta kezemet. Mélyen a szembe nézet.

- Hála istennek Bella! Halálra rémisztettél engem! - mondta idegesen, de a vége felé már aggodalommal telt hanggal beszélt.

- Jobban vagy? - kérdezte, most már finomabban, gyengédebben.
- Igen. Kaphatnék egy kis vizet? - kérdeztem halkan.
Eltűnt, majd nagyon gyorsan ott is volt azzal a vízzel. Segített felülni, úgy éreztem mindenem fáj, ezért közben felszisszentem néhányszor. Ittam pár korty vizet. Majd ránéztem Jake aggodalmas arcára. Amint észrevette, hogy nézem rendezte arcvonásait, és egy halvány mosolyt küldött felém. Mikor úgy éreztem össze tudok hozni egy értelmes mondatot, megszólaltam.
- Jake, köszönöm. Hogy találtál rám? Ja, ezt tudom. Vagyis gondolom - itt elmosolyodott, amiből azt következtettem le, hogy igazam van.
- Tudod mi történt? - kérdezte.
- Nem igazán. Indultam hozzád, majd hirtelen valami világos árny, minta szellem lenne elsuhant mellettem, megijedtem, és a többit már tudod... - motyogtam el neki, félve hogy dilinyosnak néz. Mert valljuk be amit, mondtam az teljes mértékben örültségnek hangzik.
- Nem hangzik jól. Sajnálom. Még valami furcsa jel?
- Nem, nincs. - mondtam határozottan.
- Kár, ezzel nem sokat érünk. Viszont én... - a mondat végét elharapta, minta azon fillozna elmondhatja-e vagy sem.
- Én éreztem ott valamit ami nem volt oda illő, tudod, az izé.. ellenségem szagát. De ez semmit sem jelent, mert az erdő közelében voltál, Bella. Sajnálom. - mondta az ellenségem szót lassan ejtette ki, nehogy megijesszen. Azért kicsit meginogtam, de ebből az érzésből, rögtön erős kíváncsiság lett. Ugyanis, ez volt az amit nem volt hajlandó elmondani. Ezt az egyetlen egyet. Azt mondta veszélyes lenne tudnom róla.
- Még mindig nem mondhatom el Bells. Miattad. - gondolom ő is látta a szemeimben megbúvó kíváncsiságot. Felálltam, de karomba fájdalom nyílalt ettől felszisszentem, és szédülni kezdtem, ha Jake nem kap el isten bizony, elestem volna.
- Jake, hol a furgonom? Nekem el kell mennem még egy boltba.
- Mit képzelsz? Teljesen hülyének nézel Bella? Nem hagyhatom, hogy vezess ebben az állapotban, még a lépcsőn sem jutnál le ép testtel!- szinte kiabált felem, és éreztem, hogy remegni kezd. Jaj, ne! Gyorsan rá laktam az arcomra a kezemet, ettől mindig megnyugodott, csakugyan. A remegése egyre lassabb lett végre eltűnt, Bűnbánóan nézett rám.
- Bocsi Bells.- mondta olyan halkan, hogy szinte nem is hallottam.
- Semmi gond. Végülis... - az ajkamba haraptam, mire ő rám vigyorgott.
- Na jó! Végülis teljes mértékben igazad van. - ismertem el, hisz tudtam erre vár.
- Hova kellene menned?
- Hát, muszáj lenne a nap folyamán feltöltenem újra a tolltartómat. Meg gondoltam veszek pár füzetet is.
- Ennyi lenne? Ez az a fontos dolog? - kérdezte, és elfojtott egy nevetést.
- Igen. - mondtam szemrebbenés nélkül.
- Elviszlek! - azzal megfogta a derekamat, nehogy elessek, és lefelé vitt a lépcsőn.
Gyorsan odaértünk a bolthoz (Jacob nagyon meghajtott a furgonomat.) Ő is velem akart jönni, de végül meggyőztem, hogy jól vagyok és semmi bajom nem eshet egy boltban. Gyorsan elvettem egy kosarat bepakoltam néhány tollat, ceruzát, radírt és még levettem a polcokról néhány füzetet is. Nem sokan voltunk a boltban, mindössze az eladó és ahogy láttam rajtam kívül két vásárló az egyik mintha követett volna, fején sapka, volt, így az arcát nem láthattam, mindössze azt láttam, hogy a bőre hófehér, és a haja szőke, olyan gyönyörű szőke, amilyet még sohasem láttam. Mikor észrevette, hogy nézem, elment. Mellettem ment el, éreztem az illatát, olyan kellemes volt. Akár a tavasz friss illata. Álltam ott egy ideig, majd észbe kaptam és fizettem, sietve mentem Jakehez. Beszálltam az anyós ülésre. Jacob olyan arcot vágott amilyet még soha. Olyan undorral volt teli, mintha nem is tudom mi lennék.
- Bízz bennem, és ne mozdulj innen. Várj meg! Egy pillanat. Kérlek! -hadarta suttogva a fülembe, mintha félne, hogy valaki meghallja. Kipattant a kocsiból, pár perc múlva már vissza is jött. Az út alatt nem szóltunk egymáshoz, furcsálltam. Ma minden olyan furcsa volt. Hazavitt, majd el köszönt és befutott az erdőbe. Köszöntem Charlienak, felmentem szobámba. Lefürödtem, gyorsan fogat mostam, felvettem a pizsamámat. Nem tudtam elaludni a történteken járt az eszem. Visszagondoltam arra amikor a baleset történt. Mintha az az árny, vagy ha úgy tetszik szellem csillogott volna. Hátborzongató. Végül valahogy csak sikerült elaludnom, bár biztos voltam benne, hogy nem lesz kellemes az éjszakám.